Löszölő

2014.07. 12. szombat – Cartographia-kupa; Túrák Ságváron, Löszölő 40

Este érkeztem a gyorsvonattal Siófokra, ahol G várt rám frissen és jókedvűen. Én ugyan kevésbé voltam friss, mert munkából jöttem, aztán blogtalin voltam, a vonaton pedig talajrészeg osztrák srácok őrjöngtek Balaton Soundra menet és egy Magyarországot már ösztöndíjjal megjárt brazil srác tanította őket, hogyan kell udvarolni magyarul a lányoknak!! ( “Szép lány vagy!” “Szeretlek” stb. 😀 ) Úgyhogy aludni nem tudtam, de legalább vicces volt 😀 És alig vártam már, hogy újra mehessünk G-vel 🙂

A rajtban Ságváron egy iskola termében voltunk elszállásolva, volt matrac meg kempingágy, a többiek már javában húzták a lóbőrt. Gyorsan és minimálisan lemosakodtunk, és alvás! Még a túratársak horkolása sem zavart 😀

Reggel az udvaron nagy nyüzsgés közepette rajtoltunk, és elindultunk lefelé az utcán. Gyönyörű cirkalmas mondatokkal megfogalmazott itinert kaptunk, megtehetném akár, hogy szó szerint bemásolom ide, de ennyire galád már nem vagyok 😛

Bővebben…

Éren-nádon

2014.07.04. péntek – Budapest-kupa; Merzse-mocsár 20/10 éjszakai 

G kezdettől fogva kérdezgette, biztosan el akarok-e menni egy olyan, nem is túl rövid és legfőképp szintes túra előtt, mint a Mátra 40, egy éjszakai túrára, ahelyett, hogy kialudnám magam. De hát említettem már egy párszor, mennyire szeretem az éjszakai túrákat. Ráadásul mocsár… 🙂 Irtó hangulatosnak tűnt.

Az is lett. Eleve az itiner egy komplett ökológiai gyorstalpaló volt az itt fellelhető állatfajok lenyűgöző sokaságáról, de a jelzés, amit követnünk kellett, sem volt más, mint egy zöld béka 😀 Haláli 😀

Eleinte az utcákon haladtunk, az első ellenőrző pont egy zöld dombon egy kereszt tövében volt. Jócskán lefelé hanyatlott már a nap, rózsaszínűek voltak a felhők 🙂
A dombon lefutva végighaladtunk egy hosszú utcán, mely kivezetett Rákoskert vasútállomásig. Átkelve a síneken, lassan elmaradt mögöttünk a civilizáció. Jobbról ringó, aranyszínű búzamező, balra bozótos, a hold fél kiflije egyre jobban kivilágosodik felettünk, és már itt érezni a mocsár semmivel össze nem téveszthető, üde, nyirkos, csupa illat leheletét, amit annyira szeretek.

A búzamező sarkán beérünk egy fasorba. Innen indul a szépen kitáblázott tanösvény, mi azonban a szalagok nyomán bevesszük magunkat a sásosba. A temérdek réteg növényzetből néhány öreg nyárfa áll ki. Fura, de szúnyogok egyáltalán nincsenek, pedig kivételesen felfegyverkeztem szúnyogriasztóval is.

Viszont van, amit meg nem hoztam: fejlámpa. A Kitörés-túra kapcsán már kifejtettem, hogy engem a lámpa sokkal inkább zavar mint segít, főleg, ha a többieknél van fény, az nekem bőségesen elég. Most ráadásul nagyon sokáig van világos. A második ellenőrző pontnál a pontőröknek kis bányászlámpa világít. Kapunk müzliszeletet és útbaigazítást, átvágunk a réten és elindulunk a széles földúton, melyen csakhamar kettéválik a 10-es és a 20-as táv. G megy balra, én jobbra.
Kiérve a lombok alól majdnem továbbmegyek a város fényei felé, de szerencsére időben észreveszem a szalagot. Az ellenőrzésképpen elővett itinert a mobilommal kell megvilágítanom, de menet közben még mindig teljesen tűrhetőek a látási viszonyok. Hiába, a fényszennyezés :/

Hosszan haladok tovább az ártéri erdő teljesen egyenes útján, épp hogy elférek néhol a lelógó ágak alatt, a föld kellemesen puha. Valaki messziről követ nagy teljesítményű lámpával, így aztán végképp nincs gond a tájékozódással. A szalagok is teljesen jól láthatók.

Nagy sokára egy teljes kereszteződéshez érünk, ahol jobbra kell fordulni. Ekkor kapom meg Eszter e-mailjét, hogy mégis jön a holnapi túrára 🙂

Néhány száz méter után az út szélén kerítés tűnik fel és acsargó kutyaugatás harsan. Rettegek az őrkutyáktól, úgyhogy teljesen elfog a pánik. Szuperlámpás túratársam, aki megelőzött, míg Eszternek írtam, egy válasz e-mailt, éppen egy kövér és ideges pasassal tárgyal a kerítés végénél, aki egy még idegesebb pitbullt próbál megtartani a pórázon.

Mert mi az, hogy itt túrázók sétafikálnak? Mikor ki is van írva, hogy itt veszélyes kutyák vannak (megjegyzem, nem láttunk semmiféle kiírást, de ez a sötétben nem meglepő talán). Mert hogy itt a tanyák mentén éjszaka nem járkál jószándékú ember, ezért el vannak engedve a kutyák.

Rendben, értem én, hogy valaki félti a vagyonát, a házát, s ezért házőrző kutyát tart. De könyörgöm, egyrészt mért pitbullt, másodszor mért egy egész falkával??? Harmadrészt a kutyákat miért kell kiengedni az útra, ha egyszer a házat őrzik??? Inkább csináltatna normális kerítést drótfonat meg sorompó helyett!

Az emberi korlátoltság és önzés határtalan sajnos 😦

A következő útkereszteződésnél a dzsumbujból alig látszik ki a roggyant öreg gémeskút gémje, de a pontőrök lámpája barátságosan világít felénk. Több rekesz gyümölcs mosolyog ránk: lédús őszibarackok és ropogós meggyek, mi több, még lavórban vizet is készítettek oda a kézmosáshoz! 🙂 Igazán figyelmesek!

Innentől kezdve a széles, puha földű út már a búzatábla melletti fasor túloldalán halad. Útitársammal túrákról beszélgetünk, szinte észrevétlen fogy a távolság. A reptér felé vöröslik az ég. Visszatérünk azon az úton a búzatábla oldalában, amerre jöttünk, átkelünk a síneken, de nem fordulunk be az első utcába a játszótér felé, hanem továbbmegyünk a Platános nevű utolsó ellenőrző pontig. Csakugyan a következő keresztutcában öles platánfák alatt vár ránk a pontőr.

Már csak fel kell menni az aszfalton a főútig és meg is érkezünk. Èjszakai túrához illő sötétkék emléklap és cuki denevéres kitűző a jutalom, meg egy üdítőre való kupon a kocsmába. Sajnos csak szénsavas italra lehet elhasználni :/ Elajándékozom, aztàn beülök a kocsiba aludni egyet. G féléjféltájban érkezik meg. Sietni kell haza. Reggel negyed ötkor indulunk tovább. Vár a Mátra 😉

Kétkerék

2014.05.25. vasárnap – Pestszentlőrinci Kerékpáros Kör (55 +11 km)

Miután elpakoltuk a gyalogos túrán kapott oklevelet és pecsételtettünk a Budapest-kupafüzetbe, G kirámolta a kocsi hátuljából a bicikliket, visszaszereltük az első kerekeket és indulás. A főszervező még azt is elmondta, hol találunk útközben kutat egy kis kerülővel, ha már én olyan válogatós vagyok és nem bubis ásványvízzel akarom hígítani a szörpöt 😀

A kút csakugyan ott volt két utcányira. Feltöltöttük készleteinket, aztán vissza a kijelölt útvonalra. Gyönyörű idő volt, habos felhők tolultak az ég alján. Kikanyarodtunk az Üllői útra, s végestelen végig gurultunk, majdnem egészen Pest határáig, ahol is egy jobbkanyarral kicseleztük a vasúti átjárót és Vecsés felé vettük az irányt. Egyértelmű volt a szalagozás, sütött a nap, mindent elborítottak a pipacsok, meglepően jó minőségű volt az út, és kekec autósokkal sem találkoztunk. Gyálon bezzeg szinte végig fel volt marva az egész úttest, eléggé fogcsikorgató volt végigzötyögni rajta 😕 Alig vártam, hogy kikanyarodjunk Ócsa felé.

G a túra előtt többször is elmondta, hogy ne várjak tőle túl sokat, kijött a gyakorlatból, ő nem biciklizik napi szinten, mint én; ehhez képest rendesen kellett tekernem, hogy lépést tartsak vele a hosszú, nagyon enyhén, de emelkedő úton. Itt már igencsak be volt borulva, de nem bántuk. Legalább nem pörköl a nap. Csak ne essen. Sajnos muszáj volt megállnom egy akácosnál, G továbbment és úgy belendült, hogy csak az ócsai ellenőrző pontnál értem utol 🙂 Büszke voltam rá. Kaptunk nápolyit, szőlőcukrot és szörpöt, s nekivághattunk a visszaútnak. G azt állította, egyelőre nem fáradt. Bevallom, én magam miatt is aggódtam, mert Ócsán végig lejtett az út a pontig, s most felfelé kell vele megküzdeni. De meglepően könnyen ment. Ócsa határán túl néhányszor megálltam bevárni G-t, de az üllői kereszteződés után már szorosan együtt suhantunk.. Tökéletes idő volt, éppen a napot takarták a komoran boltosuló szürke fellegek, a másik oldalon még vakító kék volt az ég. Visszafelé sokkal rövidebbnek tűnt az út. Újból végigzötykölődtünk a gyáli útfelújításon, s már benn is voltunk Pesten. Teljesen felfrissültem. Minden napra kellene egy ilyen (már persze, ha az idő is ilyesmi hozzá 😛 ).

A célban átvettük jól megérdemelt pólóinkat 🙂 s legnagyobb döbbenetemre G megkérdezte a szervezőt, hogy vajon elmehetnénk-e még a 11 km-es körre 😯 Ennyire megjött a kedve? 😀 Sebaj, annál jobb!

Nagyszerűen követhető volt az itiner, itt nem szalagokkal, hanem zöld nyilakkal az aszfalton. Egyedül az jelentett némi nehézséget, hogy a régi utcanevek voltak feltüntetve, melyeket néhol nehéz volt felfedezni a kerítéseket borító növényzet alatt.
Mikor elindultunk, már dörgött az ég, s néhány csepp eső is szemerkélt, de ez még nem zavart minket. Úgy 4 km-nél járhattunk, amikor komolyabban rákezdett. Bemorcultam: azért se veszem fel az esőkabátot! 👿 Majd eláll. Vagy nem 😛 A Bókay gödörnél elég nehezen találtuk meg az egyetlen ellenőrző pontot, fel-alá küldözgettek minket. Végül két láthatóan ott dolgozó nőt kérdeztünk meg, hogy hol van a teljesítménytúra ellenőrző pontja.
– Teljesítmény micsoda?? – kerekedett el az egyik nő szeme.
Hagyjuk… 😛
Gonoszul arra gondoltam, hogy ha Berki Krisztián autójának márkáját kérdeztük volna tőle, biztosan tudott volna válaszolni… 🙄

Az ellenőrző ponton kaptunk Sport szeletet, majd újra nekivágtunk az esőnek. A célegyenesben olyannyira rákezdett a felhőszakadás, hogy kénytelenek voltunk behúzódni egy buszmegállóba s vagy negyedórát vártunk, mire csendesedett kissé. Mire visszaértünk a célba, elfogyott a teljesítői póló. Vigaszdíjul kaptunk a tavalyról maradt kitűzőkből. Eddigre az eső is elállt 🙂

Már csak úszni kellett volna egyet és meglett volna a triatlon 😀