A pesti srácok útra kelnek

2014.10.23. csütörtök – Cartographia-kupa; Szomor 56/10/23

Setét volt a hajnal, mikor leparkoltunk Szomoron a Sportcsarnok előtti gyepen. Kláriék már indulóban voltak a hosszabb távon, minket a kőszívű szervezők nem engedtek 6:30 előtt elrajtolni.

A királyi többes Andrásra meg Laurára vonatkozott, G meg szolidaritásból velünk tartott. Alaposan felkészültem aláöltözettel, kamáslival és az új futószettel, ami azóta is tökéletes és imádom. Se túl meleg, se túl hideg. A kapucnija pedig nagyszerűen véd sapka helyett.

A túra első szakasza egy az egyben a Zongor fordítottja: pár száz méter aszfalt után murvás szakasz, majd egy balkanyarral a Kakukk-hegy aljának bozótos sűrűje. Cikkcakkos, nyaktörő meredek visz fel a csúcsra, elkél a fejlámpa, bár a kövek jól kivehetően világítanak. Igyekszem sietni, ahogy bírok, mert eszem ágában nincs hátráltatni Andrásékat, nekik pedig már gyorsabb a tempójuk, mint az enyém. Motivációnak nem rossz 🙂 Nagyon reggel van még, de sikerül elfogadható tempóban meghódítanom a meredeket. Odafenn fiatal pontőrök fogadnak minket, meg persze süvítő szél. Lefelé enyhe lankának tűnik a Zongoron megszenvedett emelkedő. Kiérve a földútra, a sarat emlegetjük; akkor el is terelték az útvonalat az Anyácsai-tó mellől a dagonya miatt, most legalább meglátom. Nagyon szép! 🙂 Bővebben…

Lassan jár a csigabiga

2014.08.20. szerda – Lábatlan 15 teljesítménytúra

Az úgy volt, hogy a Gyermekvasút-túra után G hazafuvarozott engem Tatabányára, ő pedig a kocsiban aludt valamicskét fenn a Turulnál, hogy aztán hajnalok hajnalán leballagjon a városközpontból induló buszhoz, ami elviszi őt Lábatlanra a rajtba, ahonnét 30 km-t sétáltak Boldizsárral vissza a madárig. Itt léptem be én a képbe, igaz, csaknem megkésve; a Turulhoz vezető sok száz lépcsőn jóformán rohantam, nehogy elkéssek, mert a 15-ös távon délután 1-ig lehetett rajtolni, ez a két fanatikus ember pedig ezt is meg akarta még csinálni pluszban a harmincon felül, én meg kipihent dilettánsként velük tartottam 😀

12:55-kor keltünk útra 😀 G szerint én húztam őket végig, mert mindketten épp eléggé fáradtak voltak már. Az eső épp csak egy kicsit szemerkélt, az út első szakasza végig lejtett a Kis-réti vadászházig, jó öreg Gerecse, a ritkás bozótosaival, keszekusza facsoportjaival – szép zöld volt a sok esőtől, és egyáltalán – jó volt menni, mert sosem elég, érezni, hogy élek, hogy működik a lábam, ráadásul a friss erdei levegőn, néhány optimista madár csicsergése kísér minket, a pontnál többféle nápolyiból választhatunk, a komfortérzetem egyre emelkedik 🙂 A fiúké kevésbé. Főleg a felfelé úton. Viszonylag hamar elérjük a két ösvény találkozását, és innentől visszafelé megyünk a Kis-réti vadászházig. Még találkozunk más szembejövő túrázókkal. De a legeslegjobb az egészben az volt, hogy a Gerecse 50 első szakaszának olyannyira utált, fogatösszeszorítós, bokatörős, sáros, zegzugos horhosát most ellenkező irányban, LEFELÉ tettük meg, így csupán könnyed kis ugrabugrálós tornagyakorlat volt a végkimerítő mászás helyett- azt megkaptuk az Aknatorony-kilátóra felfelé, amit én csak Fémépítőnek szoktam becézni – az a felfelé menő sziklás út már-már Ágasvárra emlékeztetett! G nem is tudom, honnan vette az erőt, úgy felszaladt  lendületből, én is igyekeztem nem szégyent vallani, a túratársak rendesek voltak, és elálltak az utamból. A kaptató nemsokára magasfüves csapásba vált – itt is arra gondolok, mint már annyiszor, hogy nem is a kaptató legyőzése az igazi teljesítmény, hanem hogy utána a hegytetőn megtorpanás nélkül továbbhaladjon az ember. Most ez sikerül. A kilátóba nem mászok fel, G igen. Boldizsár otthagy minket, amint felért, mi kettesben sétálunk le a széles, kirándulóknak tervezett útszakaszon a célig. Kapok cuki csigás kitűzőt. Olyan jó együtt célba érni :)))

“Sáron-vízen lábad viszen…”

* A cím a “Csavargók dala” egyik sora, amelyet Misi mókus énekelt vándoroltában, miközben megpróbálta felkutatni az Örökké Termő Fát. 
/Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus kalandjai/

2014.01.11. szombat – OKT, Szárliget-Koldusszállás (19 + 4 km )

Épp nem volt semmi programunk, hát nosza, hogy nehogy véletlenül pihenni kelljen, kitaláltam, hogy menjünk végig még egyszer a Kék Túra Szárliget-Koldusszállás szakaszán, ahol október végén voltunk, mikor G-t váratlanul elhívtam vasárnap reggel “világgá”, hogy lássam, nem csak a levegőbe beszélt, mikor azt mondta, hogy bármikor eljönne hozzám, csak egy szavamba kerül; és először írtam neki, hogy “Szeretlek.” Bővebben…