S látám a hegyeknek magasságait…

2014.10.11. szombat – Cartographia-kupa, Budapest-kupa; Budai Kilátók

Két legyet egy csapásra 🙂 Már tavasszal egyértelmű volt, hogy erre a túrára muszáj elmennem, mert két túramozgalomhoz is könnyen elérhető pecsétet eredményez. Huszonkevés kilométer, ne vicceljünk már! Azt akár szakadó esőben is.

Sietnem kellett volna, mert délután haza akartam érni Tatabányára. Ehhez képest jól elnéztem a dolgot, mert míg G hajnalok hajnalán elindult a NaHáTra, én kényelmesen visszaaludtam, és kerek 8 órára értem a rajtba. Holott, mint kiderült, 7-kor is el lehetett volna indulni. Affene 😕

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a rajtnál megpillantottam Hollósi Danit, úgyhogy azonmód rá is rohantam, hogy menjünk együtt – legalább a Fekete-fejig, mert ő az Extrán indul, természetesen. Ismerve Dani tempóját, gondoltam, legalább az elején nyerek némi kis időt. Nem számítottam rá, hogy ő ezt a túrát inkább kikapcsolódásnak szánta, és esze ágában sincs rohanni. Úgyhogy nagyrészt ő rohant énutánam 😀 Bővebben…

Reklámok

Kesztyűtlen kézzel

2014.10.05. vasárnap – Budapest-kupa; Kakukkhegy Detto 11/16 km

G későn került haza a Pálosról. Majdhogynem korán 😛 Belegondolva, hogy végül az eggyel későbbi komppal sikerült csak átjutnia (nem rajta múlt!), mint tervezte, akár vele is mehettem volna…

Ma viszont duplázni akart megint. Úgyhogy megegyeztünk, hogy végigmegy a 16-oson, én meg később utánamegyek Máriaremetére, ahol a templom tőszomszédjában, a Cserkészházban volt a rajt. Legalább többet tudok aludni, mondta. Nem mintha kettőnk közül nekem lett volna szükségem több alvásra 🙄

Bő másfél órába telt eljutnom Rákoshegyről a rajtba. Többen is voltak a buszon, akik hozzám hasonlóan a túrára igyekeztek. Amint odaértem, nemsokára G is befutott, gyorsan megette a virslit, amit a beérkezőknek kínáltak, aztán már indultunk is. Végig a Zsolt fejedelem útján, ahogy tegnap is, 20 km után. Csak most sokkal frissebb voltam 🙂 És még a nap is sütött.

Olyan jó együtt menni ˘˘ Bővebben…

félúton

2014.10.04. szombat – Budapest-kupa; Pálos Teljesítménytúra és Zarándoklat – Virág Benedek 35

Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni,
S odafönt a csúcson keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel;
De nem babérággal: tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle fog szívébe vágni…
Mégse engedj, Uram, félúton megállni!

/Puszta Sándor/

Hát én megálltam félúton. Sajnos. Szégyellem, de kishitű voltam, és sokalltam még a 74 km-t. Az idő sem volt annyira kedvező. De azóta is bánom, hogy nem próbáltam meg. A mostani edzettségi szintemnek nem lőtt volna jobban fölé, mint márciusban a Julianus. Talán legközelebb…

Bővebben…

Setét az erdő, setét az éj…*

2014.09.26. péntek(-szombat) – Budapest-kupa, Éjszakai zörejek 23

*a cím egy saját versem kezdősora 😉

Részemről ismét duatlon, mert akárcsak az Éjszakai Gyermekvasút előtt, most is Gyálról jöttem biciklivel – igaz, csak a Moszkva térig, mert a bekötőúton végig szembeszéllel kellett megküzdenem, és nem akartam teljesen kiégetni magam. Lekötöttem hát a bringát, és villamossal tettem meg a hátralévő utat Hűvösvölgyig. G ezen a túrán is duplázni akart, úgyhogy volt még egy órácskám a kocsiban aludni a parkolóban. Aztán összeszedelődzködtem. Sokat tépelődtem azon, milyen kombinációban rétegezzem magamra a meleg ruhákat, hogy ne izzadjak meg nagyon hegynek felfelé, de ne is fázzak. Ez a túra se spórolt a szintekkel, akárcsak a Gyermekvasút. Reméltem, hogy minden jól fog alakulni. Bővebben…

Darázsraj

2014.09.07. vasárnap – Budapest-kupa; Együtt a Magyar Családokért-túra

Csak egy gyors, kedélyes ötös a délutáni koncert előtt – gondoltam én. Ahogy azt te elképzeled, gondolta Murphy 😕

És balerinacipőben mentem! Igaz, bőrbélésű, vastag légpárnástaplú hibrid, csini, de extra kényelmes, ráadásul könnyen tisztítható. Nagy lendülettel vágtam neki Hűvösvölgyben az útnak, jobbra a jól ismert emelkedőn a kék jelzésen. Nem is volt nagy sár. Brutáltempóban meghódítottam az emelkedőt, aztán végigkocogtam a széles turistaúton, ami az egyik kedvencem a budai hegyekben, de mikor leértem a Nagyrétre, gyanút fogtam. Hol a sárga jelzés?

Végigmentem a Zsíroshegyi út tövénél a kereszteződésen. Sárga jelzés sehol. És ekkor belém hasított a felismerés: Vadaskerti emlékmű???

DE HISZ AZ A MÁSIK IRÁNYBAN VAN!!!

Te jó ég, ezt nem hiszem el…

A legrosszabb az egészben pedig az volt, hogy mikor a rajtba visszaloholva kérdőre vontam a szervezőt, hogy mégis hogy gondolja, nem igaz, hogy nem tűnt fel, hogy JOBB kanyart írtak  BAL helyett, mégis, hány ember békés kirándulási szándékát vágták keresztbe ezzel? – akkor még én voltam a hülye végül, hogy az itinert néztem, nem a térképet!!!!  👿 Megáll az eszem, komolyan!

Mérgemben majdnem megfogadtam, hogy soha többet nem megyek a túráikra, de hát a Mátra kupa miatt muszáj lesz 🙄

Most már csak dühből is minimum 6 km/h-val csörtettem felfelé a repülőtérhez vezető úton, amikor szembejött velem egy síró kisfiú az anyukájával, hogy ne menjünk tovább, mert lódarazsak vannak az ösvényen, őket is megcsípték. Ó, jaj 😕
Egy mögöttem jövő kis csapat azonnal kalcium-elsősegélyben részesítette a kisfiút, én meg 8ha már tegnap óta úgyis benne vagyok 😛 ) telefonáltam a szervezőnek, hogy hahó, vészhelyzet van. A válasz: a mi túránkon indulókat már értesítettük, de a kirándulóknak nem tudunk szólni.

Jó, ez valahol jogos, de akkor se ilyen pökhendi stílusban kellene előadni. Nem vet ez jó fényt a máskülönben nemes és szép célkitűzésű túrákra, meg kell mondjam…

A túratársak csakugyan letértek a repülőtér oldalába. Én megpróbáltam egyszer a sziklák előtt visszalopózni az erdőbe (gondosan felhúzva az esőkabátom…), de úgy repkedtek a hatalmas lódarazsak, mint megannyi járőröző harci repülő, úgyhogy meghátráltam. Az emlékmű nyilainak számát végül egy nedves faággal kapartam rá az itinerre, mert toll se volt nálam. Lefelé a sárga jelzésen már nyugalmasabb volt lekocogni, sár sem volt számottevő. Ha nem lettek volna a darazsak, egész kellemesre sikerült volna ez a túra is.

PA060010

Emlék tavalyról…

Feladtam

2014.08.10. vasárnap – Budapest-kupa; Pest Irányába 30 – teljesítménytúra

Reggel igencsak nagy hangulatban mentünk Gödöllőre, kezdve egy szolid 2 km-es sétával a vasútállomásig. A rajtban, mely a vasútállomás csücskében volt, már egész tolongás volt, sokan voltak a tegnapi túráról is. Boldizsárral hármasban vágunk neki az útnak a városon át, a gyönyörűen felújított kastélypark mellett, majd a HÉV síneit keresztezve a csodás vén fák árnyai alatt a császárnéról nevezett parkon. El tudom hinni, hogy Sisi miért érezte itt olyan jól magát. De hova lett Zsolti?

A parkon túl szűk csapásra térünk a szúrós bozótosban, itt egy jobbkanyarnál érjük utol a sietős csapatot, akik épp visszafelé kullognak a félrenézett jelzést keresve 😀 Az élcelődés nem marad el, főleg Zsolti sérelmezi háromszólamú kajánkodásunkat 😛 Úgyhogy innentől az előző napihoz hasonló nagy csapatban menetelünk árkon-bokron (de szó szerint!). Átvágunk az M31 hÍdján (1. ellenőrző pont), majd egy igen meredek domboldalt mászunk meg; a nyaktörő keréknyomokban agyagos sár. Bozótos sarjerdő következik, kisebb-nagyobb buckákkal. Boldizsár, mint eltökélt cserkészvezető masírozik elöl a túrabotjaival, a többiek utána, egész szoros libasorban. Jó a levegő, egyáltalán, nagyon hangulatos a reggel. Viszont hiába élvezem a nagy közös menetet, a tegnap agyonerőltetett bal térdem egyre jobban tiltakozik. Reggel azt hittem, csak a szokásos fáradt elmerevedés, de most már kezdem sejteni, hogy többről van szó 😕 

Egy széles szántóföldmenti út után, ahol már süti a nap a hátunk, beérünk Kerepesre. Itt az Akác sörözőben van az ellenőrző pont. Boldizsár lendületből menne tovább. Zsoltinak ez meglehetős elégtétel a reggeli cinkelésért 😀 Némi frissítő után haladunk tovább a főúton. Zsolti most is elénk vág, igyekszünk utolérni, amikor észrevesszük, hogy a lila Mária-jel jobbra visz.
– Ezek meg jól továbbmentek – állapítja meg Boldizsár, de szolidaritásból utánuk rohan. Lehet, hogy van az elhaladó csapatban, aki szándékosan kispistázik, hiszen az útvonal nem sokkal később visszatér a főútra; de Zsolti nem az a fajta. Gvel kettesben bandukolunk át a temetőn, a túlsó kaputól visszanézve már konstatáljuk, hogy a nyomunkban vannak újra 🙂 Egy kis mellékutcán megyünk végig, majd átbújunk a HÉV sínek alatt, és ekkor egy sorompóval lezárt magánterület kerül elénk, jobboldalt meg háromméteres sásosban valami minimálisan kitört csapás. És kutyák. Szokás szerint rám tör a parttalan pánik, de mivel sokan vagyunk, bízom benne, hogy nem támadnak ránk a dögök. Meg tudok ettől őrülni, hogy valaki harci kutyát tart, kerítést meg nem 👿

Átvágva a csalánoson, újra aszfaltos területre érkezünk. Továbbra is a Mária-úton haladunk, nekem egyre nehezebb lépést tartani a többiekkel, nyűgös vagyok, és az ég is beborult. Remélem, nem lesz eső. A Csömör felé vezető úton az erdőszélen etetőre bukkanunk. A szervezők kitesznek magukért, rengeteg csemege kínálja magát a hosszú asztalokon. Teletömjük magunkat és kényelmes tempóban indulunk tovább. Csömörön elég rövid idő alatt átvágunk, majd szántóföldek között haladva elérjük az M0-ás híd közepét, Budapest határát.

Minden lépés egyre nehezebb. A többiek rég elhagytak minket. Az aszfalton gyaloglás eleve kikészíti a lábat, és ezen a túrán nem is lehet másra számítani a célig. Árnyas fák sincsenek, és a nap egyre fülledtebben tűz. Mikor sok keresztutca és kanyar után elvergődöm Rákosszentmihályon a Hősök teréig, keservesen, de megérik bennem a gondolat, hogy kiszállok. Még soha nem fájt így a térdem. És inkább most adjak fel egy túrát, mint hogy maradandó károsodás érjen.

Szomorú vagyok nagyon. De G-t se akarom feltartani. Talán lesz még esélyem a Budapest-kupára ezzel együtt is… 

Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át

2014.07.26. szombat – Budapest-kupa; Budai tájakon 15/30

Hűvösvölgyből indultunk a Kisvasút állomásnál az árnyas fák alól. Bár pontban hétkor már rajtra készen álltunk, alig néhány embert láttunk, ismerőst meg sehol. Elindultak volna előbb?? Nosza, érjük utol őket!

A Hárs-hegyre visz fel a sárga sáv; jó meredeken és jó sokáig, a sziklás úton a Kitörésről nosztalgiázunk, lefelé veszélyesebb volt, most csak fárasztó, de végig sűrű, gyönyörű zöld lombbaldachin feszül felettünk, jó öreg budai hegyek, hiányzott már az árnyas erdő 🙂 Kemény az emelkedő, főleg hátizsákkal, de nem hagyjuk magunkat. A Hárs-hegy tetején a kilátónál kapjuk az első pecsétet.
Itt jegyzem meg, az itiner igazán felsőfokú: a Cartographia által szponzorált hibátlan, színes turistatérkép a belsejében, kis kettéhajtott kompakt lap, fényes vastag papírra nyomva, ami a nedvességnek is jobban ellenáll, egyszóval: ötös! 🙂

Bővebben…