Bükkön át

2014.03.29. szombat – OKT, Szarvaskő – Mályinka

Pénteken Egerben éjszakáztunk, mert szombatra volt meghirdetve a Forrástúrák a Bükkben – teljesítménytúra is, mely szép fa alakú jelvényt ad; 68, 23 és 10 km-es távokkal. Legalábbis mi így tudtuk.
Az eredeti terv tehát az volt, hogy mialatt G meghódítja a hosszabb távot, én végigmegyek a rövidebben, majd elbuszozom Bélapátfalvára és onnan megcsinálom a Kéktúra Mályinkáig tartó szakaszát, amit G már letudott az ősszel, s aztán Mályinka mellett Dédestapolcsányban bevackolom magam a szállásra, míg G megérkezik.
Kicsit fáztam ettől a tervtől, mert 23 + 28 km a Bükkben azért nem kevés, de úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk.

Aztán a rajtban el is dőlt a kérdés, mert hogy-hogy nem, a távok időközben 78, 35 és 25-re módosultak. Ráadásul a legrövidebb résztáv rajtja valahol az erdő közepéből indul. Na, azt már nem.

Meglehetős idegesen lapoztam fel a Kéktúra könyvet, de rögvest meg is enyhültem, ahogy láttam, hogy Szarvaskőtől be tudok iktatni plusz 11 kilométert, ekkora táv teljesen elegendő nekem egy napra. G a szokásos “hát ezt neked kell tudnod, de jónak tűnik” – szöveggel utamra engedett. Elindultam a buszvég felé. Bővebben…

Ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kettőre

2014.03.22. szombat – Julianus 50 Teljesítménytúra

A cím nem véletlen. Ez a túra vezeklés volt a javából, bár annál kellemesebben indult.

Egyedül mentem, mivel G ezalatt az Iszkiri 100-on volt, amire én nem voltam hajlandó, még résztávra se, mondván, minek fizessek nevezési díjat a szülőföldem régről ismert helyeinek bejárásáért – tatai Öreg-tó, Szárliget, Vértes – ugyan, kérem, ebből a műfajból legfeljebb a Gerecse 50, az is csak azért, mert azzal kezdődött minden.

Úgyhogy választottam helyette ezt a túrát. Bővebben…

Által mennék én a jeges patakon, patakon de patakon

2014. 02.01-02. szombat-vasárnap – OKT, Fehérvárcsurgó – Jásd – Zirc

A második hónap első hétvégéjén, a Téli Mátrán szerzett sikerélményünkben fürdőzve úgy döntöttünk, lazítunk kicsit, és folytatjuk a Kék Túrát, mégpedig Fehérvárcsurgótól, ahol az ősszel abbahagytuk.

PB100045

Bodajk határában a sípálya meredekjén, Nyugat felé nézve.
2013 november

Semmi szintidő, vajmi kevés szint, kényelmes sétika, első nap 33 km, második nap mindössze 15. Jó lesz ez, gondoltuk. Bővebben…

“Sáron-vízen lábad viszen…”

* A cím a “Csavargók dala” egyik sora, amelyet Misi mókus énekelt vándoroltában, miközben megpróbálta felkutatni az Örökké Termő Fát. 
/Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus kalandjai/

2014.01.11. szombat – OKT, Szárliget-Koldusszállás (19 + 4 km )

Épp nem volt semmi programunk, hát nosza, hogy nehogy véletlenül pihenni kelljen, kitaláltam, hogy menjünk végig még egyszer a Kék Túra Szárliget-Koldusszállás szakaszán, ahol október végén voltunk, mikor G-t váratlanul elhívtam vasárnap reggel “világgá”, hogy lássam, nem csak a levegőbe beszélt, mikor azt mondta, hogy bármikor eljönne hozzám, csak egy szavamba kerül; és először írtam neki, hogy “Szeretlek.” Bővebben…