…s hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?

2014.10.19. vasárnap – Galga Kupa; Galgamente 50

Az utolsó a nagy cél előtt.

félúton

2014.10.04. szombat – Budapest-kupa; Pálos Teljesítménytúra és Zarándoklat – Virág Benedek 35

Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni,
S odafönt a csúcson keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel;
De nem babérággal: tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle fog szívébe vágni…
Mégse engedj, Uram, félúton megállni!

/Puszta Sándor/

Hát én megálltam félúton. Sajnos. Szégyellem, de kishitű voltam, és sokalltam még a 74 km-t. Az idő sem volt annyira kedvező. De azóta is bánom, hogy nem próbáltam meg. A mostani edzettségi szintemnek nem lőtt volna jobban fölé, mint márciusban a Julianus. Talán legközelebb…

Csipkerózsa

2014.09.06. szombat – Mátra Teljesítménytúrázója; Vadrózsa 30

G természetesen a 150-en indult. Hetekkel előtte már csak ezen járt az esze, de biztos voltam benne, hogy meg tudja csinálni! (Igazam is lett 🙂 )

Szombat hajnali 6-kor elköszöntem G-től és Istvántól a 150-es rajtnál, aztán visszabújtam kicsit aludni a kocsiba. Ezzel sikeresen átaludtam a 7 órási indulást a rövidebb szakaszokra. Fél 8 előtt valamivel ébredtem fel, s mire összevakartam magam, 7:50 lett. K.István, útitársam a Várakon 10 perccel előttem indult el a túrabotjaival, gondoltam, legalább lesz kit kergetnem, talán behozok valamit az időből 😛 Merthogy most is kinéztem magamnak egy buszt, ami 13:50-kor indul Rózsaszentmárton központjából Pest felé, jó lenne azt elérni…

A falut aszfaltúton hagyjuk el, majd némi hullámvasutazás után egy jobbkanyarral végeérhetetlennek tetsző szántóföldre térünk. Továbbra sem szeretek a barázdákban botladozni, de sár legalább nem nagyon van. Itt a Mátraalján még csak dombok gömbölyödnek a láthatár szélén, erdő sincs nagyon, inkább ligetes-bozótos. Az egyik zöld füvű domboldalban feltételes ellenőrző pont vár minket, majd a Kopasz-hegy oldalában lefutva újabb aszfaltútra fordulunk. Tényleg kocogok, egyrészt jókedvemben, másrészt, mert utol akarom érni Istvánt, a miheztartás végett 😀 Közben azon gondolkodom, hányadszor járok már idén a Mátrában, és mennyire megszoktam, megszerettem ezeket a túrákat, immár G nélkül is megtalálom a helyem, nem aggódom, ha esetleg elkeverednék, találok útitársakat, ha úgy adódik, de legfőképp meg tudom “harcolni” a túrát saját erőmből is, Gtől és mindenkitől függetlenül. Ez az igazi győzelem.

Az útról az erdősávba visszatérve nekiveselkedünk a Somlyónak, az első ellenőrző pont felé. Borús-hűvös az idő, csak a csipkebogyók piroslanak mindenütt, a túra nevéhez illően 🙂 Kanyargós csapás vezet fel a sűrűben, majd ahogy a tető felé közelítünk, egyre ritkásodik, és szaporodnak a sziklák. Odafenn a csúcsról kedves kis makettként tárul elénk a környező falucskák látképe, kapunk csokit, s ha lehet, még csavarosabb útvonalon ereszkedünk le a piros plusz jelzésen, mint ahogy feljöttünk. Csúszik a bakancsom, fától fáig szökdécselek, és először gondolkodom el komolyan azon, hogy jól jönne egy pár túrabot… Már csak térdkímélés céljából is. Sorra előzgetem a túratársakat, de persze a bakancsom a morzsalékos lejtőn telemegy mindenféle zavaró törmelékkel, így, miután jószerivel zuhanórepülésben jutunk le egy sima, földes lejtőn a rét szélére, meg kell állnom kitakarítani a cipőmet, vissza is előznek sokan. A keskeny dózerúton nem sok remény van szépíteni, de szerencsére a többiek is jó tempóban haladnak. Fiatalok, öregek, kutyák, gyerekek, terepfutók – elég vegyes a társaság. Egyre mélyül az út a bozótosban, egészen az erdőig. A piros kereszten a kefesűrűn álló fák között tovább kanyargunk, még mindig lefelé, mígnem egy hirtelen jobbkanyarnál leszakad a piros kör jelzés, amely az itiner szerint a Széleskőhöz vezet, a 2. ellenőrző ponthoz. Mégis, sokan továbbmennek a piros kereszten. G-re gondolva én inkább az itinert követem, lecsusszanok egy nyirkos kis völgyteknőbe, majd a túloldalán újból felkapaszkodva némi körülnézegetés után felfedezem a széles turistautat a jelzéssel, enyhén felfelé vezet egy patakvölgy oldalán. Autó áll az út szélén, a hátulja tele vizes gallonokkal, de embert nem látok. Kisvártatva azonban egy balkanyar után elém kerül a tó.

Kicsit emlékeztet a zempléni tengerszemre…

A keskeny vízparton a szervezők teli szőlőskosarakkal várnak. Kicsit elmerengek – mintha tegnap lett volna a Patai Mátrán az a temérdek cseresznye és meggy, meg a Merzse-mocsáron a mézédes sárgabarackok hegyei. Tényleg itt az Ősz…

Jólesik nagyon a szőlő, de még meg kell küzdeni egy rövid, de szinte függőleges, csupasz dombkúppal, hogy aztán a piros kör visszatorkolljon a piros kereszt útvonalába, és nem túl vészes, de folyamatos emelkedőn felvigyen a Hármas-határra. Itt rövid ideig egy sráccal haladok együtt, aki elmeséli, hogy tavaly itt lódarazsak serege támadt a túrázókra, többeket mentővel kellett elszállítani 😕 Remélem, ezúttal több szerencsénk lesz.

Darazsak nem mutatkoznak, ellenben a jelzés egészen tisztán látható a fákon, kanyargós, köves lejtő, élmény rajta lefelé gurulni, futásra csábít. Az erdő színei még éppen csak hogy elkezdtek aranyossá fakulni, gyönyörű szép! A lejtő alján megint műútra érünk ki egy forráshoz – Köszvényes-forrás a neve az itiner szerint, talán gyógyvíz? Nem merek próbálkozni vele, remélem, az Eszter-forrásnál kapunk vizet.

Kapunk, sőt szőlőt is megint, nagy az öröm 🙂 Innentől sajnos jócskán kell még az aszfaltúton menni Szurdokpüspökiig  – kanyargós szerpentin, most örülök a borús időnek, tűző napsütésben ez nem lenne túl kellemes. Viszont annak nagyon nem örülök, hogy a szedres aljnövényzet egészen belóg az útra, és semmi kilátást nem biztosít a szemből dombnak felfelé repesztő gyanútlan autósoknak 😕 Párszor kamionok is jönnek, ilyenkor lehúzódni sincs hová a szalagkorlát és a növényzet miatt 😕 Nagyon megkönnyebbülök, amikor Szurdokpüspöki házai előtt közvetlenül egy hajtűkanyarral lecsavarodik a piros sáv jelzés a növények közé, alig ember-széles nyomtávon, de legalább már földút és nincsenek autók. Átlábolok a patakon, közben a bozótost fokról-fokra felváltja az erdő. Teljesen egyedül vagyok, elhaladok pár gombász emberke mellett, és egy sorompónál befordulva a Nagy-Hársas emelkedőjének veszem az irányt.

A jó öreg mátrai hegymenetek… Van már összehasonlítási alapom éppen elég, ha csak azt vesszük, hogy hódítottam meg a Várak-túrán a Kékest a kék pluszon teljesen egyedül, már az megmutatja, mennyit fejlődtem január óta. Már nem rettegek a hegymenetektől. Már nem szeretek megállni közben. Már néha arra is képes vagyok, hogy menet közben élvezzem a táj látványát a fák közt, egyre magasabbról. Jó érzés, nagyon jó. Nem tűnik nehéznek. Egyszer úgyis vége lesz.

A kilátó alatt két srác rak tábortüzet. Alig állok meg, máris sietek tovább, vissza a Hármas-határ felé. Mikor odaérek, szinte megdöbbenek, mennyire közel van már a túra vége.

Mondom, hogy jól látható a jelzés 😀

Kocogok az úton, végestelen végig. Nem érzek fáradtságot. Kísérnek a csipkebogyók, mint sok kis tulipiros jelzőlámpás.

Egyébként (nevessetek csak!) volt olyan kanyar még a túra elején, ahol nem voltam biztso benne, merre forduljak, és a csipkebogyós ösvényt követtem, amely, mint pár lépéssel később kiderült, helyesnek bizonyult 🙂 🙂 🙂

Egy leszakadó balkanyar visz ki a pincesorhoz, amely először szépen kiépített víkendházak sora, de aztán visszatér a bozót, noha a jelzés egyértelműen vezet tovább. A széles, poros dózerúton jobb felé látom a hosszú csíkban menetelő túrázókat a falu irányába. De ha itt balra kell menni, akkor azok hogy kerültek oda??? 😯
Az itiner szerint a pincesoron kell lenni az ellenőrző pontnak, így gyávaságomat és telefonálás-fóbiámat leküzdve felhívom a szervezőt. Azért meglehetősen töri már a lábam a vén bakancs, inkább egy telefon, mintsem hogy kockáztassak egy eltévedést!
Némi birkózás után a térerőhiánnyal, sikerül tisztázni a készséges szervezővel, hogy jó az irányunk, egyszerűen a másik pincesornál lesz a pont. Na hiszen… Sürgősen össze kell kalapálnom a megrendült mentális állóképességemet, mert egy emelkedőt is meg kell még mászni a villanyoszlopok mentén, hogy aztán egy másik oszlopsor nyomvonalán egy bozótos irtás-sávon fussunk le meredeken a másik pincesorhoz, ahol csakugyan ott van a pont 🙂 Barátságos kínálgatással üdvözölnek, még bort is lehet kóstolni, nem bírok neki ellenállni, de utólag megbántam, hogy nem a fehéret választottam, nagyon savas volt az a vörösbor 😕 Erdőszélen visz lefelé pár métert az út a szántóföldekig.

Azért arra ügyeltem, hogy vizet is pótoljak mellé, mert mostanában nem ittam alkoholt, nehogy a fejembe szálljon. Hogy aztán a bor vagy a csillagok szerencsés együttállása folytán, de mikor kibukkanok egy széles hajtűkanyar után arra a széles útra, ahol korábban a túratársakat láttam masírozni, olyan tempóban haladok a templomtorony felé, hogy má én is sokallom – egymás után hagyom faképnél a békés kirándulókat, gyanítom, a 20-as távon voltak, döbbenten néznek utánam. Vicces 😀 A templom hirtelen a közvetlen közelemben magasodik. Futok az aszfaltúton, rendes, hosszú léptekkel, aztán le a templom mellett a széles fehér lépcsőkön, egy jobbkanyarral be a faluközpontba, és a buszmegállónál, ahol meglepett falusiak figyelik értetlenül a sok túrázót, megpillantom K.Istvánt.

Ennyi időbe tellett, míg ledolgoztam azt a 10 perces hátrányt 😀 Az ész megáll!!

Innen már csak egyetlen nagyon hosszú utcán kell végigmenni a célig. Kicsit aggódom, hogy fogok visszatérni a faluközpontba buszindulásig, de Istvánék szerint a busz a célnál is megáll majd. Jó volna, mert a sok aszfaltgyaloglás máris elkezdi éreztetni hatását – fáj a lábam. De továbbra is őrült tempóban megyek, most már csak a vicc kedvéért is – vajon mennyi lesz a szintidőm?

A buszmegállónál azért megnézem a pesti buszt. Igazuk volt Istvánéknak: 13:55-kor indul innen. Most meg 12:50 van.

Mindig megdöbbenek magamon 😀

Még 5 perc séta a horgásztóig, aztán cipőcsere, paprikáskrumpli, mennyei házikenyér és mézkóstolás a szervezői sátor mellett a mézes bácsinál 🙂 Vettem is egy üveg áfonyás mézet. Ráadásképp pedig István túratársa elhozott autóval Gyöngyösig.

Gyöngyösön szembesültem azzal, hogy teljesen elfeledkeztem a Bányásznapról!!! Szép kis tatabányai lány vagyok én 😛 Be kellett volna menni a bányamúzeumba. Na, talán legközelebb…

Szuper kis túra volt! Köszönet a kedves, mosolygós szervezőknek! Jövőre ugyanitt, ugye? 🙂

Vár(l)ak a Mátrában!

2014.08.30. szombat – Mátra Teljesítménytúrázója; Várak a Mátrában 44

Ez a túra a Pásztóhoz hasonló sikerélmény volt a számomra, annyi különbséggel, hogy sokkal több volt benne a szint, és teljesen egyedül jártam végig, mivel G a Mályvád 55-ön volt épp. Na jó, nem teljesen egyedül voltam, volt jó társaságom, de erről később.

Kora reggel Pécelen a vasútállomásig tartó 2 km-es sétával melegítettem be, hogy aztán Aszódon beugorjak Kláriék kocsijába, még egy utast felszedünk útközben, és kedélyes négyesben robogunk Mátraháza felé, ahol a buszforduló fateteje alatt osztják a nevezési lapokat. Előnevezéses volt a túra, G, emlékszem, többször is megkérdezte, hogy BIZTOS a hosszabb távra akarok nevezni? Persze, a szokásos eszmefuttatás a biztos rövidebb távról és az esetleges elvesző kilométerekről kudarc esetén. De én ezt a túrát már tavasszal kinéztem a Mátra-kupafüzetből, sőt Zsoltit is rábeszéltem, hogy jöjjön a hosszú távra – azt mondta, csak a kedvemért, ehhez képest, mire a rajtba érünk, nyomát se látjuk 😀 (Várjátok meg Zsoltit! – nahiszen!) Nekilódulunk mindannyian a Mátraházáról lefelé vezető gyönyörű erdei csapásnak a sárga jelzésen. Még később érkező kollégák integetnek felénk egy elhúzó autó ablakából.

Mátra 40 (fokban)

2014.07.05. szombat – Mátra Teljesítménytúrázója; Mátra 40

Eszterrel – szó nincs plágiumról, a címet közösen ötlöttük ki még a Muzsla előtt – pedig akkor még nem is volt olyan meleg 😀

Reggel fél 6-ra érkeztünk meg G-vel Pásztóra, ahol az iskolában volt a rajt. Nagyon álmos voltam, alig lézengtem, de azért szóltam Petinek, hogy nem, nem indulok a 60-as távon, mielőtt még megkérdezi… 😛 Mindig ezzel zaklat, komolyan 🙄
Aztán visszakucorodtam az autóba. Pontban hatkor a lelkes őrültek dübörögve zúgtak el mellettem, G és Klári integettek, s a következő képkocka az volt, hogy Eszter zörgeti az ablakot füligvigyorral 😀 Pedig akkor már majdnem 8 óra volt!

A sátor alja új hely

2014.05.02. péntek – OKT, Kishuta – Eszkála erdészház

Reggel G aljasul lefotózott, míg aludtam 🙂 ❤

 

Nagyon jól aludtunk! Nem volt se túl meleg, se túl hideg, az ágy kényelmes volt, reggelire pedig olyan hagymás tojásrántottát kaptunk, hogy azt legfeljebb ódában lenne érdemes megénekelni. Reggeli után még beszélgettünk kicsit, aztán összeszedelődzködtünk.

Reggeli verőfény

Három egész napon át, bújtam erdő vadonát

2014.05.01. csütörtök – OKT, Hollóháza – Kishuta

Négynapos ünnep, háromnapos túra. Azazhogy részemről kettő és fél, de majd elmesélem részletesen.

Az én ötletem volt. És azért a Zemplén, mert oda sokáig tart eljutni és drága is, ha letudjuk, egy más alkalommal közelebbről indulhatunk, talán.

Bükkön át

2014.03.29. szombat – OKT, Szarvaskő – Mályinka

Pénteken Egerben éjszakáztunk, mert szombatra volt meghirdetve a Forrástúrák a Bükkben – teljesítménytúra is, mely szép fa alakú jelvényt ad; 68, 23 és 10 km-es távokkal. Legalábbis mi így tudtuk.
Az eredeti terv tehát az volt, hogy mialatt G meghódítja a hosszabb távot, én végigmegyek a rövidebben, majd elbuszozom Bélapátfalvára és onnan megcsinálom a Kéktúra Mályinkáig tartó szakaszát, amit G már letudott az ősszel, s aztán Mályinka mellett Dédestapolcsányban bevackolom magam a szállásra, míg G megérkezik.
Kicsit fáztam ettől a tervtől, mert 23 + 28 km a Bükkben azért nem kevés, de úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk.

Aztán a rajtban el is dőlt a kérdés, mert hogy-hogy nem, a távok időközben 78, 35 és 25-re módosultak. Ráadásul a legrövidebb résztáv rajtja valahol az erdő közepéből indul. Na, azt már nem.

Meglehetős idegesen lapoztam fel a Kéktúra könyvet, de rögvest meg is enyhültem, ahogy láttam, hogy Szarvaskőtől be tudok iktatni plusz 11 kilométert, ekkora táv teljesen elegendő nekem egy napra. G a szokásos “hát ezt neked kell tudnod, de jónak tűnik” – szöveggel utamra engedett. Elindultam a buszvég felé.

Én vagyok az Út…

2014.02.28. péntek – Budapest-kupa, Boldog Báthori László Emléktúra

…mert nekünk okvetlenül kellett még ez is a munkahét végére. Menthetetlenek vagyunk 😀

Sáncban a hóvíz könnyü hajót visz, füstöl a fényben a barna tető…

2014.02.15. szombat – Mátra Teljesítménytúrázója, Kiss Péter Emléktúra 57/37

Eszternek, a Mátra szerelmesének
és kedves N. Zsolt hegymászó barátomnak, aki személyesen ismerte Kiss Pétert

Amikor reggel 6:30-kor G szólt, hogy ideje lenne felébredni, megérkeztünk és kikászálódtam az anyósülésről a Sástói Adrenalin Park bejáratánál, már éreztem, hogy ez a túra különbözni fog az idei összes eddigitől. S nem csak a hosszát meg a szintvonalakat tekintve.