erszényes mókus

A legapróbb túrás tappancsok:

picibaba.hu vonalzó

Reklámok

S látám a hegyeknek magasságait…

2014.10.11. szombat – Cartographia-kupa, Budapest-kupa; Budai Kilátók

Két legyet egy csapásra 🙂 Már tavasszal egyértelmű volt, hogy erre a túrára muszáj elmennem, mert két túramozgalomhoz is könnyen elérhető pecsétet eredményez. Huszonkevés kilométer, ne vicceljünk már! Azt akár szakadó esőben is.

Sietnem kellett volna, mert délután haza akartam érni Tatabányára. Ehhez képest jól elnéztem a dolgot, mert míg G hajnalok hajnalán elindult a NaHáTra, én kényelmesen visszaaludtam, és kerek 8 órára értem a rajtba. Holott, mint kiderült, 7-kor is el lehetett volna indulni. Affene 😕

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a rajtnál megpillantottam Hollósi Danit, úgyhogy azonmód rá is rohantam, hogy menjünk együtt – legalább a Fekete-fejig, mert ő az Extrán indul, természetesen. Ismerve Dani tempóját, gondoltam, legalább az elején nyerek némi kis időt. Nem számítottam rá, hogy ő ezt a túrát inkább kikapcsolódásnak szánta, és esze ágában sincs rohanni. Úgyhogy nagyrészt ő rohant énutánam 😀 Bővebben…

Kesztyűtlen kézzel

2014.10.05. vasárnap – Budapest-kupa; Kakukkhegy Detto 11/16 km

G későn került haza a Pálosról. Majdhogynem korán 😛 Belegondolva, hogy végül az eggyel későbbi komppal sikerült csak átjutnia (nem rajta múlt!), mint tervezte, akár vele is mehettem volna…

Ma viszont duplázni akart megint. Úgyhogy megegyeztünk, hogy végigmegy a 16-oson, én meg később utánamegyek Máriaremetére, ahol a templom tőszomszédjában, a Cserkészházban volt a rajt. Legalább többet tudok aludni, mondta. Nem mintha kettőnk közül nekem lett volna szükségem több alvásra 🙄

Bő másfél órába telt eljutnom Rákoshegyről a rajtba. Többen is voltak a buszon, akik hozzám hasonlóan a túrára igyekeztek. Amint odaértem, nemsokára G is befutott, gyorsan megette a virslit, amit a beérkezőknek kínáltak, aztán már indultunk is. Végig a Zsolt fejedelem útján, ahogy tegnap is, 20 km után. Csak most sokkal frissebb voltam 🙂 És még a nap is sütött.

Olyan jó együtt menni ˘˘ Bővebben…

félúton

2014.10.04. szombat – Budapest-kupa; Pálos Teljesítménytúra és Zarándoklat – Virág Benedek 35

Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni,
S odafönt a csúcson keresztnek kell állni.

Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel;
De nem babérággal: tövissel, kereszttel.

Százezer kard éle fog szívébe vágni…
Mégse engedj, Uram, félúton megállni!

/Puszta Sándor/

Hát én megálltam félúton. Sajnos. Szégyellem, de kishitű voltam, és sokalltam még a 74 km-t. Az idő sem volt annyira kedvező. De azóta is bánom, hogy nem próbáltam meg. A mostani edzettségi szintemnek nem lőtt volna jobban fölé, mint márciusban a Julianus. Talán legközelebb…

Bővebben…

Fontossági sorrend

Most kaptuk a hírt, hogy a Galga kupa utolsó túrája, ami szeptember utolsó hétvégéjén lett volna, vadászati szezonzárás miatt az Őszi Mátrával egy napon kerül megrendezésre.

Most mi a rossebet csináljunk???? 😕

Mátra Kupa vagy Galga Kupa? Ez itt a kérdés. Ha nem megyünk el a Galgára, akkor nem lesz kupánk. A Mátra Kupa ugyan nem létfontosságú, így is meglesz a serleg, viszont a helyezésünk múlhat rajta. És azt egyikünk sem szeretné.

Miééééééééééért???? 😦

Csipkerózsa

2014.09.06. szombat – Mátra Teljesítménytúrázója; Vadrózsa 30

G természetesen a 150-en indult. Hetekkel előtte már csak ezen járt az esze, de biztos voltam benne, hogy meg tudja csinálni! (Igazam is lett 🙂 )

Szombat hajnali 6-kor elköszöntem G-től és Istvántól a 150-es rajtnál, aztán visszabújtam kicsit aludni a kocsiba. Ezzel sikeresen átaludtam a 7 órási indulást a rövidebb szakaszokra. Fél 8 előtt valamivel ébredtem fel, s mire összevakartam magam, 7:50 lett. K.István, útitársam a Várakon 10 perccel előttem indult el a túrabotjaival, gondoltam, legalább lesz kit kergetnem, talán behozok valamit az időből 😛 Merthogy most is kinéztem magamnak egy buszt, ami 13:50-kor indul Rózsaszentmárton központjából Pest felé, jó lenne azt elérni…

A falut aszfaltúton hagyjuk el, majd némi hullámvasutazás után egy jobbkanyarral végeérhetetlennek tetsző szántóföldre térünk. Továbbra sem szeretek a barázdákban botladozni, de sár legalább nem nagyon van. Itt a Mátraalján még csak dombok gömbölyödnek a láthatár szélén, erdő sincs nagyon, inkább ligetes-bozótos. Az egyik zöld füvű domboldalban feltételes ellenőrző pont vár minket, majd a Kopasz-hegy oldalában lefutva újabb aszfaltútra fordulunk. Tényleg kocogok, egyrészt jókedvemben, másrészt, mert utol akarom érni Istvánt, a miheztartás végett 😀 Közben azon gondolkodom, hányadszor járok már idén a Mátrában, és mennyire megszoktam, megszerettem ezeket a túrákat, immár G nélkül is megtalálom a helyem, nem aggódom, ha esetleg elkeverednék, találok útitársakat, ha úgy adódik, de legfőképp meg tudom “harcolni” a túrát saját erőmből is, Gtől és mindenkitől függetlenül. Ez az igazi győzelem.

Az útról az erdősávba visszatérve nekiveselkedünk a Somlyónak, az első ellenőrző pont felé. Borús-hűvös az idő, csak a csipkebogyók piroslanak mindenütt, a túra nevéhez illően 🙂 Kanyargós csapás vezet fel a sűrűben, majd ahogy a tető felé közelítünk, egyre ritkásodik, és szaporodnak a sziklák. Odafenn a csúcsról kedves kis makettként tárul elénk a környező falucskák látképe, kapunk csokit, s ha lehet, még csavarosabb útvonalon ereszkedünk le a piros plusz jelzésen, mint ahogy feljöttünk. Csúszik a bakancsom, fától fáig szökdécselek, és először gondolkodom el komolyan azon, hogy jól jönne egy pár túrabot… Már csak térdkímélés céljából is. Sorra előzgetem a túratársakat, de persze a bakancsom a morzsalékos lejtőn telemegy mindenféle zavaró törmelékkel, így, miután jószerivel zuhanórepülésben jutunk le egy sima, földes lejtőn a rét szélére, meg kell állnom kitakarítani a cipőmet, vissza is előznek sokan. A keskeny dózerúton nem sok remény van szépíteni, de szerencsére a többiek is jó tempóban haladnak. Fiatalok, öregek, kutyák, gyerekek, terepfutók – elég vegyes a társaság. Egyre mélyül az út a bozótosban, egészen az erdőig. A piros kereszten a kefesűrűn álló fák között tovább kanyargunk, még mindig lefelé, mígnem egy hirtelen jobbkanyarnál leszakad a piros kör jelzés, amely az itiner szerint a Széleskőhöz vezet, a 2. ellenőrző ponthoz. Mégis, sokan továbbmennek a piros kereszten. G-re gondolva én inkább az itinert követem, lecsusszanok egy nyirkos kis völgyteknőbe, majd a túloldalán újból felkapaszkodva némi körülnézegetés után felfedezem a széles turistautat a jelzéssel, enyhén felfelé vezet egy patakvölgy oldalán. Autó áll az út szélén, a hátulja tele vizes gallonokkal, de embert nem látok. Kisvártatva azonban egy balkanyar után elém kerül a tó.

2014-09-06 09.13.58

Kicsit emlékeztet a zempléni tengerszemre…

A keskeny vízparton a szervezők teli szőlőskosarakkal várnak. Kicsit elmerengek – mintha tegnap lett volna a Patai Mátrán az a temérdek cseresznye és meggy, meg a Merzse-mocsáron a mézédes sárgabarackok hegyei. Tényleg itt az Ősz…

Jólesik nagyon a szőlő, de még meg kell küzdeni egy rövid, de szinte függőleges, csupasz dombkúppal, hogy aztán a piros kör visszatorkolljon a piros kereszt útvonalába, és nem túl vészes, de folyamatos emelkedőn felvigyen a Hármas-határra. Itt rövid ideig egy sráccal haladok együtt, aki elmeséli, hogy tavaly itt lódarazsak serege támadt a túrázókra, többeket mentővel kellett elszállítani 😕 Remélem, ezúttal több szerencsénk lesz.

Darazsak nem mutatkoznak, ellenben a jelzés egészen tisztán látható a fákon, kanyargós, köves lejtő, élmény rajta lefelé gurulni, futásra csábít. Az erdő színei még éppen csak hogy elkezdtek aranyossá fakulni, gyönyörű szép! A lejtő alján megint műútra érünk ki egy forráshoz – Köszvényes-forrás a neve az itiner szerint, talán gyógyvíz? Nem merek próbálkozni vele, remélem, az Eszter-forrásnál kapunk vizet.

Kapunk, sőt szőlőt is megint, nagy az öröm 🙂 Innentől sajnos jócskán kell még az aszfaltúton menni Szurdokpüspökiig  – kanyargós szerpentin, most örülök a borús időnek, tűző napsütésben ez nem lenne túl kellemes. Viszont annak nagyon nem örülök, hogy a szedres aljnövényzet egészen belóg az útra, és semmi kilátást nem biztosít a szemből dombnak felfelé repesztő gyanútlan autósoknak 😕 Párszor kamionok is jönnek, ilyenkor lehúzódni sincs hová a szalagkorlát és a növényzet miatt 😕 Nagyon megkönnyebbülök, amikor Szurdokpüspöki házai előtt közvetlenül egy hajtűkanyarral lecsavarodik a piros sáv jelzés a növények közé, alig ember-széles nyomtávon, de legalább már földút és nincsenek autók. Átlábolok a patakon, közben a bozótost fokról-fokra felváltja az erdő. Teljesen egyedül vagyok, elhaladok pár gombász emberke mellett, és egy sorompónál befordulva a Nagy-Hársas emelkedőjének veszem az irányt.

A jó öreg mátrai hegymenetek… Van már összehasonlítási alapom éppen elég, ha csak azt vesszük, hogy hódítottam meg a Várak-túrán a Kékest a kék pluszon teljesen egyedül, már az megmutatja, mennyit fejlődtem január óta. Már nem rettegek a hegymenetektől. Már nem szeretek megállni közben. Már néha arra is képes vagyok, hogy menet közben élvezzem a táj látványát a fák közt, egyre magasabbról. Jó érzés, nagyon jó. Nem tűnik nehéznek. Egyszer úgyis vége lesz.

A kilátó alatt két srác rak tábortüzet. Alig állok meg, máris sietek tovább, vissza a Hármas-határ felé. Mikor odaérek, szinte megdöbbenek, mennyire közel van már a túra vége.

2014-09-06 11.42.52

Mondom, hogy jól látható a jelzés 😀

Kocogok az úton, végestelen végig. Nem érzek fáradtságot. Kísérnek a csipkebogyók, mint sok kis tulipiros jelzőlámpás.

2014-09-06 11.47.58

Egyébként (nevessetek csak!) volt olyan kanyar még a túra elején, ahol nem voltam biztso benne, merre forduljak, és a csipkebogyós ösvényt követtem, amely, mint pár lépéssel később kiderült, helyesnek bizonyult 🙂 🙂 🙂

Egy leszakadó balkanyar visz ki a pincesorhoz, amely először szépen kiépített víkendházak sora, de aztán visszatér a bozót, noha a jelzés egyértelműen vezet tovább. A széles, poros dózerúton jobb felé látom a hosszú csíkban menetelő túrázókat a falu irányába. De ha itt balra kell menni, akkor azok hogy kerültek oda??? 😯
Az itiner szerint a pincesoron kell lenni az ellenőrző pontnak, így gyávaságomat és telefonálás-fóbiámat leküzdve felhívom a szervezőt. Azért meglehetősen töri már a lábam a vén bakancs, inkább egy telefon, mintsem hogy kockáztassak egy eltévedést!
Némi birkózás után a térerőhiánnyal, sikerül tisztázni a készséges szervezővel, hogy jó az irányunk, egyszerűen a másik pincesornál lesz a pont. Na hiszen… Sürgősen össze kell kalapálnom a megrendült mentális állóképességemet, mert egy emelkedőt is meg kell még mászni a villanyoszlopok mentén, hogy aztán egy másik oszlopsor nyomvonalán egy bozótos irtás-sávon fussunk le meredeken a másik pincesorhoz, ahol csakugyan ott van a pont 🙂 Barátságos kínálgatással üdvözölnek, még bort is lehet kóstolni, nem bírok neki ellenállni, de utólag megbántam, hogy nem a fehéret választottam, nagyon savas volt az a vörösbor 😕 Erdőszélen visz lefelé pár métert az út a szántóföldekig.

Azért arra ügyeltem, hogy vizet is pótoljak mellé, mert mostanában nem ittam alkoholt, nehogy a fejembe szálljon. Hogy aztán a bor vagy a csillagok szerencsés együttállása folytán, de mikor kibukkanok egy széles hajtűkanyar után arra a széles útra, ahol korábban a túratársakat láttam masírozni, olyan tempóban haladok a templomtorony felé, hogy má én is sokallom – egymás után hagyom faképnél a békés kirándulókat, gyanítom, a 20-as távon voltak, döbbenten néznek utánam. Vicces 😀 A templom hirtelen a közvetlen közelemben magasodik. Futok az aszfaltúton, rendes, hosszú léptekkel, aztán le a templom mellett a széles fehér lépcsőkön, egy jobbkanyarral be a faluközpontba, és a buszmegállónál, ahol meglepett falusiak figyelik értetlenül a sok túrázót, megpillantom K.Istvánt.

Ennyi időbe tellett, míg ledolgoztam azt a 10 perces hátrányt 😀 Az ész megáll!!

Innen már csak egyetlen nagyon hosszú utcán kell végigmenni a célig. Kicsit aggódom, hogy fogok visszatérni a faluközpontba buszindulásig, de Istvánék szerint a busz a célnál is megáll majd. Jó volna, mert a sok aszfaltgyaloglás máris elkezdi éreztetni hatását – fáj a lábam. De továbbra is őrült tempóban megyek, most már csak a vicc kedvéért is – vajon mennyi lesz a szintidőm?

A buszmegállónál azért megnézem a pesti buszt. Igazuk volt Istvánéknak: 13:55-kor indul innen. Most meg 12:50 van.

Mindig megdöbbenek magamon 😀

Még 5 perc séta a horgásztóig, aztán cipőcsere, paprikáskrumpli, mennyei házikenyér és mézkóstolás a szervezői sátor mellett a mézes bácsinál 🙂 Vettem is egy üveg áfonyás mézet. Ráadásképp pedig István túratársa elhozott autóval Gyöngyösig.

Gyöngyösön szembesültem azzal, hogy teljesen elfeledkeztem a Bányásznapról!!! Szép kis tatabányai lány vagyok én 😛 Be kellett volna menni a bányamúzeumba. Na, talán legközelebb…

Szuper kis túra volt! Köszönet a kedves, mosolygós szervezőknek! Jövőre ugyanitt, ugye? 🙂