Kétkerék

2014.05.25. vasárnap – Pestszentlőrinci Kerékpáros Kör (55 +11 km)

Miután elpakoltuk a gyalogos túrán kapott oklevelet és pecsételtettünk a Budapest-kupafüzetbe, G kirámolta a kocsi hátuljából a bicikliket, visszaszereltük az első kerekeket és indulás. A főszervező még azt is elmondta, hol találunk útközben kutat egy kis kerülővel, ha már én olyan válogatós vagyok és nem bubis ásványvízzel akarom hígítani a szörpöt 😀

A kút csakugyan ott volt két utcányira. Feltöltöttük készleteinket, aztán vissza a kijelölt útvonalra. Gyönyörű idő volt, habos felhők tolultak az ég alján. Kikanyarodtunk az Üllői útra, s végestelen végig gurultunk, majdnem egészen Pest határáig, ahol is egy jobbkanyarral kicseleztük a vasúti átjárót és Vecsés felé vettük az irányt. Egyértelmű volt a szalagozás, sütött a nap, mindent elborítottak a pipacsok, meglepően jó minőségű volt az út, és kekec autósokkal sem találkoztunk. Gyálon bezzeg szinte végig fel volt marva az egész úttest, eléggé fogcsikorgató volt végigzötyögni rajta 😕 Alig vártam, hogy kikanyarodjunk Ócsa felé.

G a túra előtt többször is elmondta, hogy ne várjak tőle túl sokat, kijött a gyakorlatból, ő nem biciklizik napi szinten, mint én; ehhez képest rendesen kellett tekernem, hogy lépést tartsak vele a hosszú, nagyon enyhén, de emelkedő úton. Itt már igencsak be volt borulva, de nem bántuk. Legalább nem pörköl a nap. Csak ne essen. Sajnos muszáj volt megállnom egy akácosnál, G továbbment és úgy belendült, hogy csak az ócsai ellenőrző pontnál értem utol 🙂 Büszke voltam rá. Kaptunk nápolyit, szőlőcukrot és szörpöt, s nekivághattunk a visszaútnak. G azt állította, egyelőre nem fáradt. Bevallom, én magam miatt is aggódtam, mert Ócsán végig lejtett az út a pontig, s most felfelé kell vele megküzdeni. De meglepően könnyen ment. Ócsa határán túl néhányszor megálltam bevárni G-t, de az üllői kereszteződés után már szorosan együtt suhantunk.. Tökéletes idő volt, éppen a napot takarták a komoran boltosuló szürke fellegek, a másik oldalon még vakító kék volt az ég. Visszafelé sokkal rövidebbnek tűnt az út. Újból végigzötykölődtünk a gyáli útfelújításon, s már benn is voltunk Pesten. Teljesen felfrissültem. Minden napra kellene egy ilyen (már persze, ha az idő is ilyesmi hozzá 😛 ).

A célban átvettük jól megérdemelt pólóinkat 🙂 s legnagyobb döbbenetemre G megkérdezte a szervezőt, hogy vajon elmehetnénk-e még a 11 km-es körre 😯 Ennyire megjött a kedve? 😀 Sebaj, annál jobb!

Nagyszerűen követhető volt az itiner, itt nem szalagokkal, hanem zöld nyilakkal az aszfalton. Egyedül az jelentett némi nehézséget, hogy a régi utcanevek voltak feltüntetve, melyeket néhol nehéz volt felfedezni a kerítéseket borító növényzet alatt.
Mikor elindultunk, már dörgött az ég, s néhány csepp eső is szemerkélt, de ez még nem zavart minket. Úgy 4 km-nél járhattunk, amikor komolyabban rákezdett. Bemorcultam: azért se veszem fel az esőkabátot! 👿 Majd eláll. Vagy nem 😛 A Bókay gödörnél elég nehezen találtuk meg az egyetlen ellenőrző pontot, fel-alá küldözgettek minket. Végül két láthatóan ott dolgozó nőt kérdeztünk meg, hogy hol van a teljesítménytúra ellenőrző pontja.
– Teljesítmény micsoda?? – kerekedett el az egyik nő szeme.
Hagyjuk… 😛
Gonoszul arra gondoltam, hogy ha Berki Krisztián autójának márkáját kérdeztük volna tőle, biztosan tudott volna válaszolni… 🙄

Az ellenőrző ponton kaptunk Sport szeletet, majd újra nekivágtunk az esőnek. A célegyenesben olyannyira rákezdett a felhőszakadás, hogy kénytelenek voltunk behúzódni egy buszmegállóba s vagy negyedórát vártunk, mire csendesedett kissé. Mire visszaértünk a célba, elfogyott a teljesítői póló. Vigaszdíjul kaptunk a tavalyról maradt kitűzőkből. Eddigre az eső is elállt 🙂

Már csak úszni kellett volna egyet és meglett volna a triatlon 😀