A pesti srácok útra kelnek

2014.10.23. csütörtök – Cartographia-kupa; Szomor 56/10/23

Setét volt a hajnal, mikor leparkoltunk Szomoron a Sportcsarnok előtti gyepen. Kláriék már indulóban voltak a hosszabb távon, minket a kőszívű szervezők nem engedtek 6:30 előtt elrajtolni.

A királyi többes Andrásra meg Laurára vonatkozott, G meg szolidaritásból velünk tartott. Alaposan felkészültem aláöltözettel, kamáslival és az új futószettel, ami azóta is tökéletes és imádom. Se túl meleg, se túl hideg. A kapucnija pedig nagyszerűen véd sapka helyett.

A túra első szakasza egy az egyben a Zongor fordítottja: pár száz méter aszfalt után murvás szakasz, majd egy balkanyarral a Kakukk-hegy aljának bozótos sűrűje. Cikkcakkos, nyaktörő meredek visz fel a csúcsra, elkél a fejlámpa, bár a kövek jól kivehetően világítanak. Igyekszem sietni, ahogy bírok, mert eszem ágában nincs hátráltatni Andrásékat, nekik pedig már gyorsabb a tempójuk, mint az enyém. Motivációnak nem rossz 🙂 Nagyon reggel van még, de sikerül elfogadható tempóban meghódítanom a meredeket. Odafenn fiatal pontőrök fogadnak minket, meg persze süvítő szél. Lefelé enyhe lankának tűnik a Zongoron megszenvedett emelkedő. Kiérve a földútra, a sarat emlegetjük; akkor el is terelték az útvonalat az Anyácsai-tó mellől a dagonya miatt, most legalább meglátom. Nagyon szép! 🙂

Felkapaszkodva a meredek marton egy szántóföld szélén ballagunk, majd némi pallók segítségével átkelünk egy patakon. Nemsokára földút következik. Továbbra is jócskán emelkedő szakaszon haladunk, útitársaink egy percre se maradnak el mögülünk, az aszfaltútra kiérve tovább gyorsíthatunk a színházig, ahol bevetjük magunkat a bozótos sűrűségbe. Kanyarog felfelé a földút a hegygerincen, lenézve Zsámbékot látjuk, a tempónk továbbra is meglehetősen jó, a lejtőn már nagy léptekkel repülök lefelé, G próbál a nyomomban maradni. Olyan jó futni!!! Persze, remek dolog egy hosszú távú túrát legyűrni, de mégiscsak akkor a legélvezetesebb, ha szaladhatok, mert tudom, hogy nem égetem ki magam idő előtt, mert addigra úgyis célba érek. Persze most, a Vadrózsa után, ami 30 km-es, talán nem kell szégyenkeznem emiatt (azt is szinte végig futottam).

Zsámbékon forró teát is kapunk a pecsét mellé. Különösen jólesik, hogy mikor cukormentes tea iránt érdeklődöm, magától értetődően a frissen elkészült teával teli kondér felé terelnek. És még citromot is kapok bele 🙂

P1010934

Pózolunk 🙂
(köszönet a képekért Andrásnak)

Ezután az Óriások Lépcsője következik. A falu végén bokrok közt visz felfelé a sziklás ösvény.

P1010935

Az eltökéltség mintaképe

P1010938

Cicc-cicc-cicc

A hegytetőn egy szépséges sötétzöld fenyvesbe kerülünk, kis meredek talajkúpokon hullámzik az út, puha tűlevélszőnyeg a lábunk alatt, mint a mesében!!! Itt aztán végképp nem lehet nem rohanni! Sajnos hamar véget ér a tündéri kis szakasz, és továbbmegyünk a sziklaréten. Felfelé tartunk egy újabb fenyves szakaszon át, majd az Óriások Lépcsője tetején, az ellenőrző pontnál utolérjük Kláriékat, Attilát és Zsoltit 🙂

Innentől sziklákon szökdelve rohanás lefelé a fák között. Boldogság! A széles út kivezet az erdőből, majd fel kell mászni egy széles rét oldaláig, melynek szegélyén színes szalagként húzódik végig a túrázók sora. Úgy fest, ledolgoztuk a félórás hátrányt 🙂

P1010946

A Bab-kútnál átbújunk a kerítésen. Innivalót kapunk és csokit, elköszönök Gtől, és egyenletes tempóban haladó útitársaimat követem. Néhol kocogunk is (tanácsokat kapok a helyes technikával kapcsolatban 🙂 ), nagyrészt lefelé visz az út egy csöpp faházig, majd a széles, jól kijárt úton tovább a somodori útig, ahol két kissrác pontőrködik, és almalét is vételezhetünk.

P1010947

Innen már csak egy nagyobb, aszfaltos emelkedő van hátra, de jó társaságban észrevétlen fogy el ez is. Lefelé kocogva a szerpentinen döbbenten szembesülök vele, hogy mindjárt célba érünk.

Na persze még a faluba is fel kell kapaszkodni, de András rendületlenül nógat minket, nem is vallunk szégyent: Laurával egymást előzgetve rohanunk be a célba. Már csak egy pecsét a Cartographia-füzetbe, és ez a kupa is meglesz.

P1010950

Ezután jól megérdemelt pihenés és falatozás következik. Elég hamar beértünk. Közben felfedezem a túra pólóit, és úgy döntök, lesz ami lesz, muszáj vennem. Egyet magamnak és egyet G-nek. Emlékül erre a remek túrára. Jövőre még az is lehet, hogy megpróbálom az 56-ost.
Andrásék hazavittek kocsival, ezúton is hála érte. Kezdhettem a rápihenést a másnapra.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s