Egy, megindult a hegy

2014.06.15. vasárnap – Budapest-kupa, Barangoló Hegyvidék, 13 km

Avagy mozgassuk meg a punnyadt városlakókat, vegyék már észre, milyen gyönyörű városban élnek, amelybe belelóg az erdő (illetve a város lóg be az erdőbe, de szerencsére az erdőt ez nem viselte meg annyira, hogy ne legyen még mindig eszméletlen szép ❤ )

Nagyon nehezen indultam el a tegnapi esküvő után, de igazán nagy kár lett volna kihagyni!

Kilátás a Normafáról – sohasem tudnám megunni!

A Barabás Villából rajtoltunk müzliszelettel és almával feltarisznyálva 🙂 részemről igencsak későn, majd egy órával a nyitás után. Sok család, gyerek, kutya és lelkes amatőr. A Széchenyi-emlékmű után még egy olyan buzgó kislányt is láttam, aki az alig valamivel kisebb húgát a hátán akarta elcipelni a célig. Remélem, nem fáradt el nagyon és végig tudtak menni 🙂 Az időjárás mintaszerű volt, napos de nem vészesen forró, az útvonal mérsékelten követhető (a városon át nem mindig látszott a zöld háromszög), ilyenkor a rutinos öreg rókák helyismeretére bízva magam, egész gyorsan tudtam haladni. Az útvonal nagy része persze jó ismerős volt: a Csaba utcai lépcső és a frissítően zöld tanösvény a TOJÁSról, a Diana utca meredekje és a Széchenyi-emlékmű számtalan lépcsője majd a hosszan, egyenesen elnyúló széles panorámaút s innét a Fogaskerekű állomása mellett majd a földes úton fel a Normafáig, a Kitörés és a Zongor emlékét idézte 🙂 Cserkészek osztották a pecsétet az ellenőrző pontokon. A Normafánál a régi kedves zöld lankán lefutva irányt kellett váltani a Szent Anna kápolnához, a sárga kereszten, mintegy fordítottjaképp annak, ahogyan a Bátori-túrán haladtunk. A Virágvölgyben félhomály honolt a sűrű lombú fák alatt, a távolság szinte észrevétlenül fogyott, noha javarészt felfelé vezetett a kék barlang jel. Gyönyörűséges volt az erdő!! Még a János-hegy kaptatója sem volt olyan vészes, mint emlékeztem rá. Lefelé a piros sávon persze vigyázni kellett a morzsalékos ösvényen a bokákra, de a Kitörés után ez már gyerekjáték volt. Csakhogy itt elvétettem a jelzést, sárga kereszt helyett végül a sárga sávra léptem ki, szerencsére összefutottam egy túrapólós hölggyel, aki megmutatta a helyes irányt, egyben megnyugtatott, hogy a térkép volt rossz, nem én vétettem el. Egyszerűen más irányba rajzolták a kanyart. Hm 😕 Nem vicces.

Mint ahogy az sem, hogy az itiner szerint a Gyerekvasúttól végig a sárga sávot kellett volna követni a pálos kolostor romjaiig, holott a romok a vasútállomástól épp ellenkező irányban vannak, mint amerre sárga jel vezet!!! Vajon hány szerencsétlen rutintalan mókust kárhoztattak felesleges hegymászásra ezzel? 😕

Mire néhány kollégával együtt odaértünk a romokhoz, már jó néhány nagyöreg túrázó (köztük Zsolti és Boldizsár) malmozott kelletlenül a kőhalmokon, mert még csak 11 óra volt, a célnyitást meg délre írták ki!!! 👿 Nem is értem, hogy gondolták. Végül fél 12-re előkerült egy asztal a kitűzőkkel, de a Budapest-kupafüzetbe mindössze egy aláírást kaptam pecsét helyett 😕

Lett volna paprikáskrumpli, de nem vártam meg, siettem haza. Ez se körtúra volt sajnos, úgyhogy kénytelen lettem volna egy buszjegynyi pénzt feláldozni a 22-esen, de a sofőr épp nem tudott jegyet adni, úgyhogy megúsztam 😛

És G telefonált, hogy most már biztosan be fog érni a Kazinczyn! Eszméletlenül büszke vagyok rá!!